minden, amit a kígyókról tudni érdemes

Vissza az időben

A kígyók evolúciójáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontvázuk igen törékeny és nehezen fosszilizálódik, az évmilliók alatt megsemmisültek és a megmaradt csotok is rossz állapotúak vagy nagyon hiányosak.

A legtöbb paleontológus szerint a hüllők nagytestű kétéltűekből, a Labrynthodontiákból alakultak ki, melyek nevüket különleges szerkezetű fogazatukról kapták. Az evolúciós előny, mely a hüllők gyorsütemű fejlődését és térhódítását tette lehetővé a kétéltűekkel szemben, nem más, mint a tojásrakás képessége volt. A hüllők a szárazföldön rakták le a tojásaikat, így nem kellett visszatérniük a vízbe, míg a kétéltűek egész élete a vízhez kötődik. A legidősebb hüllőtojás fosszília Texasból került elő és a perm időszakból származik, kb. 275 millió évvel ezelőttre tehető. Az pontosan még nem világos, hogy a Labrynthodontia kétéltűek melyik ágából alakultak ki közvetlenül a hüllők és kígyók, mivel több kétéltű csoport is hasonlóságokat mutat a hüllőkkel. 


Labrynthodontia

Az első hüllőfosszília a Hylonimus lyelli nevű, gyíkszerű állaté volt. Abban az időben, amikor a Hylonimus élt, a Föld egészen másképp festett, mint ma. A kontinensek összefüggő földtömböt, a Pangeát alkották és még az olyan rideg  vidékek, mint Észak-Kanada vagy az Antarktisz, meleg éghajlatú, dús trópusi erdőkkel borított területek voltak. A Pangea őskontinens azután lassan elkezdett darabokra szakadni heves tektonikus mozgások következtében és immár szabad volt az út, hogy újfajta hüllők jelenjenek meg és a kígyófélék meghódítsák az addig lakatlan területeket is. 


Hylonimus

Az egyik legkorábbi kígyó a Lapparenthophis defrenni volt. Maradványait a Szaharában találták meg. Az állat 130 millió évvel ezelőtt a korai kréta időszakban élt. Bár a talált csontok csupán hiányos gerinccsigolyák voltak koponya és bordák nélkül, a csigolyák szerkezete egyértelműen a kígyókra jellemző. Nemrégiben egy másik kígyóféle két épen maradt csigolyáját is megtaláltak Spanyolországban, de mivel e két csigolyán kívül semmilyen más csont nem maradt fenn, az állat még tudományos nevet sem kapott. 

Egy másik korai kígyó került elő Észak-Afrikából és Európa egyes részeiről. A Simoliophis-nak keresztelt csúszómászó 100 millió évvel ezelőtt élt és úgy tűnik, részben vagy teljesen vízi életmódot folytatott. Ennek ellenére egyetlen ma élő vízi, illetve szárazföldi kígyóra nem hasonlít. Mind a Lapparenthophis és a Simoliophis kihalt a kréta időszak végén, fejlődési águk megszakadt és nem hagytak hátra ma élő leszármazottakat.   

A legteljesebb kígyócsontváz Argentínából került elő. A felső kréta időszakban élt 2 méteres Dinilysia patagonica anatómiailag hasonlít a mai boákhoz és pitonokhoz, melyeket a legprimitívebb kígyóknak tartanak.
 
A Gigantophis nevű 10 méteres óriás a valaha talált egyik legnagyobb kígyó, szintén a boák rokona. 
 
58-60 millió évvel ezelőtt élt a valaha talált legnagyobb kígyó, a Titaboa cerrejonensis. A Kolumbiából előkerült fosszilis gerincet a ma élő kígyók gerincének alakjával vetették össze és a számítások szerint a Titanoboa 12-16 méter hosszú, 1 méter átmérőjű és 1200 kg lehetett.   


Titanoboa

A Németországban felfedezett Paleryx még pikkelyek maradványait is megőrizte a testén. A tudósok arra következtetnek, hogy a kígyók a gyíkfélékből alakultak ki abban az időben, amikor a dinoszauroszok uralták a földet. A gyíkok a kígyók legközelebbi ma élő rokonai, testfelépítésük és életmódjuk hasonló. A herpetológusok úgy gondolják, hogy egyes föld alatt élő és vadászó gyíkfélék évmilliók alatt elvesztették a végtagjaikat, mivel az az életmódjuk miatt teljesen feleslegessé vált, és lassan kígyókká fejlődtek. A lábak csökevényes maradványai azonban a mai napig felfedezhetők egyes kígyókon, például pitonokon az ún. anális karmok formájában. Ezek a karmok a hímeken nagyobbak és párzás során a segítségükkel izgatják a nőstényt. A korai kígyófosszíliákon a lábcsontok apró nyúlványként még jelen vannak.


Paleryx csigolyák

36 millió évvel ezelőtt megjelentek a siklófélék. Akkoriban a nagy boák voltak a csúcsragadozók a kígyók között, az első siklók kicsik, kezdetlegesek voltak és csak kis számban fordultak elő. 20 millió évvel ezelőtt azonban a kontinensek mozgása lelassult, a földrészek elfoglalták mai helyzetüket és a siklók gyorsan betörtek az érintetlen vidékekre, majd elszaporodtak. 15 millió évvel ezelőtt aztán kialakult a siklók egy csoportja, melyeknek hátsó fogai megnagyobbodtak. Ezzel lassan kialakultak a hátsó méregfogas kígyók és felvirradt a mérgeskígyók kora.
10 millió évvel ezelőtt az első viperák is megjelentek. 

Ma a kígyók az összes élőhelyen megtalálhatók a tengerektől a magas hegységekig. Az állatvilágban igazi túlélőművészek, az egyik legrégebben bolygónkon jelenlévő állatcsoport képviselői, a végletekig képesek alkalmazkodni és páratlan anatómiai sajátosságokkal rendelkeznek. Mondhatjuk, hogy a kígyók elérték evolúciós fejlődésük csúcspontját és hogy történetük evolúciós sikertörténet. Lenyűgöző, hogy egy esetlennek tűnő, végtagok nélküli állat hogyan képes boldogulni és fennmaradni az emlősök uralta világban. 
 
A kígyók fejlődéstörténetének feltérképezése nehéz feladat, az egyik legnagyobb kihívás a tudósok számára. A kutatók DNS analízissel és egyéb eljárásokkal próbálják bizonyítani az ősi fajok rokonságát egymással és ma élő fajtákkal. Ennek ellenére az őskígyókról még nagyon keveset tudunk, a meglévő csontok pedig nem elegek ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az életmódjukról. Még bőven van mit tanulnunk és felfedeznünk e lenyűgöző állatcsoportról.



Egy ősi csoport képviselője: Boa constrictor