minden, amit a kígyókról tudni érdemes

Magyarország kígyói

A világon élő 2400 fajból mindössze 7 faj található meg Magyarországon. Ezek két családba, a valódi siklófélék (Colubridae) és a viperafélék (Viperidae) családjába tartoznak. A hazai kígyók a következők: haragos sikló, erdei sikló, rézsikló, vízisikló, kockás sikló, keresztes vipera és rákosi vipera (másnéven parlagi vipera).  

Haragos sikló (Coluber caspius, néha Dolicophis caspius):

Legerősebb és legnagyobb méretű siklónk, teljes hossza kb. 150 cm, de találtak már 2 méteres egyedeket is. Hátoldala világosbarna, a pikkelyek közepén világos csík fut végig, a hasoldal egyszínű sárga. A nemek külsőleg nagyon nehezen különböztethetők meg. Kedvelt élőhelyei a napos, száraz, dolomitos, szikáls domboldalak. Ügyesen mzog a fák ágain is. Ha valakinek sikerül megfogni ezt a fürge, villámgyors jószágot, erős harapással védekezik. Tűhegyes fogai fájdalmas sebet tud ejteni az ügyetlen "kígyóvadász" számára.

Másjus körül bújik elő téli pihenőhelyéről és rögtön társ után néz. Nyár elején a nőstények 5-12 tojást raknak az avarba. A kis kígyók szeptember körül kelnek ki, és már szeptember végén telelésre húzódnak egy sziklaüregben, vagy föld alatti lyukban. 

Legfőbb táplálékát a rágcsálók (egerek, pockok, patkányok) jelentik, de elfogyasztja a madárfiókákat és a gyíkokat is. 
Magyarországon a Budai-hegységben és környékén, valamint a Villányi-hegységben fordul elő. Aki kora nyáron fölkeresi a Sas-hegyi természetvédelmi területet, annak jó esélye van rá, hogy egy haragos siklóba botlik. Száma az esztelen írtások miatt sajnos nagyon lecsökkent, de bízunk benne, hogy a szigorú védelem még megmentheti a kipusztulsától.  



Erdei sikló (Elaphe longissima):

Hossza általában 90-150 cm. Teste karcsú, hengeres vagy orsó alakú. Kevesen tudják, hogy a gyógyszertárak bejárata fölött ennek a siklónak a stilizált mása tekeredik a kehely köré.

Az erdei sikló hátoldala olajbarna, illetve szürkés árnyalatú. A pikkelyeken lévő hosszúkás, fehér pettyekből V vagy X alakú rajzolatok állnak össze. A hasoldal sárgásfehér vagy zöldessárga. Ritkán, erősen sziszegve támad. Harapása azonban veszélytelen. Hazánkban viszonylag gyakori siklófajta.

Sík, domb- és hegyvidékeinken egyaránt előfordul. Kora délelőtt vagy késő délután napos helyeken sütkérezik, esetleg fák ágaira, bokrokra kúszik fel. 

A nőstények 5-8 hosszúkás tojást raknak. A fiatalok szeptemberben kelnek ki. Október elején odvas fatörzsekbe húzódnak telelni. Májusban ébrednek fel a téli álomból. 

Az erdei sikló elsősorban rágcsálókkal, főleg pockokkal és egerekkel táplálkozik. Ezek pusztításával jelentős hasznost hajt. Falánk állat. Egyszerre akár 6 pockot is elfogyaszthat.  



Rézsikló (Coronella austriaca):

Az előbbiekben ismertetett kígyóknál rövidebb, de vaskosabb, alakja kissé a viperákéhoz hasonlít. Hossza mindössze 50-70 cm. A nőstények és a hímek színezete eltérő. A hím fénylő barnás, hasoldala acélszürke; a nőstény szürkésdrapp, a hasa vörösessárga. A tarkójukon rendszerint jól kivehető egy gesztenyebarna, patkó alakú rajzolat. Hátukon két sorban sötétbarna foltok húzódnak.

Kedveli a száraz, köves, bokros lejtőket, de az alföldi vizenyős területeken és mocsarakban is találkozhatunk vele. Kedvelt táplálékai a gyíkok, olykor kisebb kígyókat is elfogyaszt. Ha megfogják, hevesen védekezik és harap, de harapása veszélytelen.

Néha már március közepén előbukkan, de hegyvidékeken csak áprilisban tűnik fel a téli pihenőből. Augusztusban vagy szeptemberben utódait elevenen hozza világra. Az újszülött kiskígyók amint elhagyják a magzatbukrot, levedlenek és megkezdik önálló életüket. Októberben térnek nyugovóra.



Vízisikló (Natrix natrix):

Egyik leggyakoribb siklónk. Hossza 50-130 cm. Teste megnyúlt, két oldalról összenyomott. Hátoldala kékes vagy zöldesszürke. Néha egyszínű, de 3-6 kisebb foltokból álló fekete pontsor tarkázza. Könnyen felismerhető a fej két oldalán látható feketével keresztezett, félhold alakú citrom vagy narancsszínű halántékfoltjáról. A hasa palaszürke. Van egy alfaja, a kétcsíkos vízisikló Natrix natrix persa), melynek hátoldalán két keskeny, fehér vagy sárgás csík fut végig.

Elsősorban - ahogy a neve is mutatja - vizek közelében találkozhatunk vele, de bokros, köves, ingoványos területeken is előfordul. Néha egészen messzire elkóborol a víztől és emberi települések közelében, istállükban, vagy pincékben jelenik meg. A Balaton közelében gyakran találkozhatun k vele.

Kiválóan úszik. Ha megfogjuk, ritkán harap, inkább a végbélnyílásából kilövellt bűzös folyadékkal védekezik. Elsősorban békákkal, gőtékkel, és apróhalakkal táplálkozik. Zsákmányát teketóriázás nélkül élve nyeli le, az áldozat a nyelőcsőben fullad meg, vagy csak a gyomorban a gyomorsavak végeznek vele.

Elég korán, márciusban bújik elő téli rejtekhelyéről. 15-35 tojást rak nyirkosabb helyre, az avar alá a laza földbe. Az utódok augusztusban vagy szeptemberben kelnek ki. Október végén vonul téli nyugalmomra. 

 

Keresztes vipera (Vipera berus):

A nőstények teste zömökebb, vaskosabb, mint a hímeké. Szembogara a siklókkal ellentétben hosszúkás. Pupilláját vörös vagy bronzbarna szivárványhártya veszi körül. Színezete meglehetősen változó, kortól, nemtől és élőhelytől függ. A nőstény alapszíne barna, a hímek ezüstfehérek vagy hamvasszürkék. Jellegzetes a tarkójukon lévő X vagy Y alakú rajzolat és a hátukon végégfutó barna (nőstényeken) vagy fekete (hímeken) cikkcakkos vonal. A hasoldal feketés palaszürke.

A viperák szájában a felső állcsontokon elöl két, külön-külön is felmereszthető mintegy 4-5 mm hosszú, ívelt csöves méregfog helyezkedik el. Mérge nemcsak a rágcsálókra, de az emberre nézve is halálos lehet.Ha egy vipera megmar minket, a harapás nyomán egy alig vérző, tűszúráshoz hasonló nyom alakul ki. Ilyen esetben mielőbb forduljunk orvoshoz!
A keresztes vipera kedvenc tartózkodási helyei az erdők bozótos részei, hasadékok, erdőirtások és környékük, valamint a fákkal benőtt hegyoldalak. Fő előfordulási területei a Zempléni-hegység, a Tisza-hát, Somogy és Zala megye, valamint a Hanság nyugati fele. Élőhelyén táblák figyelmeztetnek a viperaveszélyre.

Rágcsálókkal táplálkozik, de néha gyíkokat, békákat, sőt madarakat is zsákmányol. Kiszemelt áldozatát méreggel öli meg. A telelést általában márciusban fejezi be, majd kezdetét veszi a párzási időszak. A nőstények eleven utódokat szülnek, rendszerint 5-14 db utód születik. A kis viperák méregfoga rögtön működik és önálló vadászkörútra indulnak.



Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis):

Kisebb mint a keresztes vipera. Általában 40-60 cm hosszú. A hátoldal alapszíne világosbarna, vagy szürkés. A hát végétől a farokig barna szalag fut végig. A fejtetőn és a tarkón X és H alakú rajzolat díszlik. Hasoldala fehérrel pettyezett palaszürke színű.

Neki is van méregfoga, de kisebb. Szinte sohasem támadja meg az embert, hanem elmenekül. Marása halált még nem okozott.

Száraz cserjések közelében, árokpartokon, réteken szívesen tartózkodik. Korán, a hóolvadás után elhagyja téli búvóhelyét és kifekszik a napra sütkérezni. Márciusban és áprilisban párzik. Augusztus elején a nőstények 8-16 utódot hoznak világra.

Hazánkban csak szigetszerűen fordul elő, ma már meglehetősen ritka. Az intenzív megőgazdasági művelés a legtöbb heylről kiszorította. A Kisalföld egyes részein, a Duna-Tisza közében, és a Kiskunsági Nemzeti Park területén még megtalálható.



Hazánkban a hüllők és a kétéltűek szigorúan védettek, terráriumi tartásuk és befogásuk tilos, csak engedéllyel lehetséges!